Most egy igazán szuperegészséges desszertet készitettem. Igazságszerint akár még gluténmetes is lehetne mert önmagában a zab gluténmentes, de mivel a legtöbbet olyan gyárban dolgozzák fel ahol glutén tartalmú alapanyagokat is, így a legtöbb boltban kapható zabpehely vagy zabliszt sajnos beszennyeződik gluténnel. Mivel az én közvetlen környezetemben nincs glutén érzékeny ezért nem szoktam kimondottan glutenmentes zabpelyhet vásárolni, viszont egészségesnek így is egészséges. Eredetileg ez egy répatorta recept de még tart a sütőtök szezon és volt az erkélyen még egy elfekvőben gondoltam kezdeni kellene vele valamit. A sütőtök kimondottan olyan alapanyag, ami az egy témára több variáció esete, mert tudok belőle levest, sütit készíteni és meg is lehet sütni ☺️ Ebből a tökből minél többet szerettem volna felhasználni a sütihez meg a leveshez mert féltem tőle, hogy nem lesz az igazi sütve. Tudjuk, hogy a tök is olyan mint a dinnye, nem olyan egyszerű finomat találni belőle. Nah erre a tökre azt kell hogy mondjam, talán életemben nem ettem még ilyen finom sült tököt 😬 Már sajnáltam is, hogy csak egy kis részét hagytam meg sütésre, máskor mindig a nyakamon marad most meg szinte ölre mentünk érte a Férjemmel 😅
Viszont szokás szerint megint megszivattam magam mert nyers tökből készitettem a sütit ami azt jelenti, hogy le kellett reszelem kis lyukú reszelőn amit egyáltalán nem gondoltam át. Az előző tökös sütit direkt sült tökből készitettem mert így nem volt vele sok probléma. Akkor még talán több eszem volt 🙈
Szóval neki álltam először fél kg tök lereszelésének aztán menet közben 30 dkg-val is megelégedtem 😂
Ezzel a cuccal kicsit könnyebben ment, de azert így is rendesen bedurrant a bicepszem 😃
Tehát itt ez a recept, élvezzétek, hogy finom de mégsem bűnös annyira mintha egy habos-babos szelet süteményt ennétek. Aki olyan mint én, szénhidrát-függő és imádja az édességeket de nem szeretne új ruhatárat venni a plusz kilók miatt, annak bátran állítom, hogy pár percig elveszi az édesség utáni vágyat 😂
Ja igen és még egy fontos dolog, hogy eritrittel készült amit most próbáltam először és mondhatom, hogy maximálisan bevált. Nincs mellékíze pedig én egyből kiszúrom az édesítőszert, bírja a sütést és null kalóriás. Kicsit amúgy utána olvastam, mert persze ez is túl szép, hogy igaz legyen de brit tudósok szerint egyelőre még nem okoz rákot (de ugye még olyan régóta nem is használjuk, hogy ennek feltárására elegendő idő álljon a tudósok rendelkezésére) 😬
Az eredeti diétás répatorta recept itt amit azért egy kicsit átalakítottam ☺️
Hozzávalók (22 cm-es tortaformához):
- 30 dkg reszelt sütőtök
- 1 közepes méretű alma lereszelve
- 3 db tojás
- 15 dkg eritrit
- 10 dkg apró szemű zabpehely
- 5 dkg zabliszt
- 1 ek kókuszzsír
- 10 dkg darált dió
- csipet só
- 1 tk fahéj
- 1 tk kókusztejpor (elhagyható, csak egy kicsit lágyabbá teszi a tésztát)
Elkészítés:
Miután a sütőtököt és az almát lereszeltük, összekeverjük a tojásokkal, a kókuszzsírral. Majd külön tálba szitáljuk a lisztet, hozzáadjuk a zabpelyhet, a sót, a fahéjat, a darált diót, az édesítőszert és a kókusztejport. Összekeverjük a száraz és a nedves hozzávalókat és végül belekeverjük az aszalt gyümölcsöket.
Egy kókuszzsírral kikent, zabliszttel megszórt 22 cm-es kapcsos tortaformába öntjük. Nekem volt még otthon pár szem füge, amit rá szeleteltem a tetejére de ez csak a díszítés kedvéért volt. Igazából bármilyen gyümölccsel vagy másokkal díszíthető de anélkül is kerek egész ☺️
180 fokra előmelegített sütőben 30-40 percig sütjük. Ha kész hagyjuk hűlni a formában majd szeletekre vágjuk. Ízlés szerint lekvárral vagy mascarponéval tálalhatjuk de önmagában is nagyon finom és puha.
Próbáld ki ha egy egészséges de mégis finom sütire vágysz!
Boldog sütizést!
Cili 😘




Megjegyzések
Megjegyzés küldése